A kanadai punk-rock banda a 2011-es Screaming Bloody Murder című albuma után 2016-ban, a zenekar fennállásának 20. évében érkezett új lemezzel. Az öt év kihagyásban közrejátszottak a frontember, Deryck Whibley alkohol okozta máj, valamint vese problémái, illetve tagcserék is történtek ez idő alatt. Ez az első albumuk Frank Zummoval a dobok mögött, és 2004 óta szintén az első, amiben az alapító gitáros, Dave Baksh játszik.

Tracklist:

01. A Murder Of Crows

02. Goddamn I'm Dead Again

03. Fake My Own Death

04. Breaking The Chain

05. There Will Be Blood

06. 13 Voices

07. War

08. God Save Us All ( Death To POP)

09. The Fall And The Rise

10. Twisted By Design

Személyes kedvencek: 01 ; 02 ; 03 ; 04 ; 06 ; 07 ; 08 ; 09

 Már az album legelső hírvivői, azaz a Fake My Own Death-War-God Save Us All aranyhármas is nagyon ígéretesek voltak, arra viszont nem számítottam, hogy ennyi idő és az utóbbi két nem túl erős lemez után egy ilyen erős anyaggal fognak visszatérni a srácok. Gyerekek, én le vagyok nyűgözve! Igyekszem nem túl ömlengősre fogni, de hát atyafasza, ritkán történik olyan, hogy Vikike első hangtól az utolsóig beleszerelmesedik egy albumba, szóval meglátjuk mennyire tudom visszafogni magamat.

 A nyitó A Murder Of Crows a bandától szokatlanabb hangulatú dal, de ez a hangzás és hangulatvilág rosszat semmiképp nem tett az alapból nagyon fülbemászó tracknek, sőt! A soron következő Goddamn I'm Dead Again egy zúzós, 'vissza-a-gyökerekhez' szám ütős refrénnel.

A Fake My Own Death volt a legelső megjelent daluk öt év után, illetve ez volt az album legelső hírnöke is. Egy klip is készült hozzá, amiben a bandatagok hol netes mémek elől menekülnek, hol pedig egy panel tetején zenélnek. Szerintem nagyon ott van a szeren, mint valami szenyózós kis trip, vagy nem is tudom.

 A Breaking The Chain felett már a nyitóhangoknak köszönhetően sem tudtam csak úgy átsiklani, plusz ezzel a refrénnel és energikussággal első hallás után a kedvenceim közé emelkedett. A soron következő There Will Be Blood bennem nem alkotott maradandót, de nem azért mert töltelék dal lenne, ( hogy őszinte legyek, nem is tudnék olyat mondani a lemezről) egyszerűen csak valahogy nem sikerült közel férkőznie hozzám, ellentétben a címadó trackkel. Ez a 13 Voices nagyon el lett találva véleményem szerint. A lágyabb hangzású War nagyon szívem csücske szerzemény, mind a dallamvilág, mind a szöveg miatt. Emlékeim szerint ő jött ki másodjára a lemezről.

 A lemezről harmadikként kijött klipes dal a God Save Us All Deryck kommentárjával kezdődik, azaz hogy milyen csodálatos is azt az egyedülálló érzést megosztani az emberekkel, ami kizárólag a rock zenét lengi körül, illetve hogy a pop semmi ilyesmit nem közvetít. Ezzel az elitista megnyilvánulással nem tudok száztíz százalékosan egyetérteni, hiába vagyok oda meg vissza a rock zenéért. Tény, a pop ipar mai divatcsillagai rohadtul a bányászbéka valaga alatt vannak a szememben( tisztelet a kivételnek ), de a személyeskedés elkerülése végett inkább nem mennék fejtegetésbe. Na de divatpop, kérem szépen ez egy réteg, nem ez definiálja az egész műfajt, és ha nem is a kedvenc zenei stílusom, mégis merésznek tartom azt a kijelentést, hogy nem közvetít érzéseket. Ettől a megszólalástól eltekintve semmi problémám sincsen a trackkel, a zene és a klip is több mint rendben van, utóbbiban ha nem csak flesselek még Szigetes momentumok is fellelhetőek a magyar ember örömére.

 Két track maradt hátra a lemezről, a The Fall And The Rise és a Twisted By Design. Előbbi a szövege miatt került hozzám közel, de a rap-szerű versékkel is kiemelkedik. Utóbbi az album vezető hosszúságú dala a maga öt és fél percével, emellett egy zseniálisan összerakott darabja és méltó lezárása a lemeznek.

 Mint ahogy az elején is áradoztam, szerintem kiváló darabja ez a lemez a srácok diszkográfiájának, valamint a kedvencem is.

Személyes értékelés: 5/5*