Music Madness

2017. október 07. 22:27 - Viikii~

Canvas - Worry (2017)

 canvas-worry.jpg

 

   Mint a legtöbb újonnan megismert zenekart, a Canvast is egy barátnőm közreműködésével fedeztem fel. Pár hete ajánlotta fel a lányka, hogy elvinne magával egy ingyenes koncertre ( egyedül a regisztráció volt szükséges, az eseményt itt éritek el ) az A38-on, ahol egy magyar, ( Anchorless Bodies ) valamint két külföldi ( Canvas, Tripsitter ) zenekar tart lemezbemutató koncertet. Természetesen Vikike amint meghallotta az ominózus ingyenes szót, hiába hogy egyik zenekarról sem hallott még korábban, már bólogatott is, mint a veszett egér, mondván ingyen azért még a szar is illatos. Most azonban már ki merem jelenteni, hogy szó sincs arról, hogy ezek a zenekarok rosszak lennének, sőt! :)

 

   A zenekar tagjai:

  • Ricky Clarke
  • Jack Rogers
  • Dan Marsh
  • Chris Vernon
  • Jon Vernon

 

  A Canvas az Egyesült Királyságban alapult meg még anno 2015-ben, albummal viszont idén jelentkeztek először. Műfaji besorolás szerint a post-hardcore színtéren mozognak, hangzásvilág tekintetében azonban hajaznak az egykori BMTH-ra még úgy a Suicide Season korszakából. A Worry nem egy vidámkodós album, hanem az a fajta, amikor az ember megzenésíti kicsi lelkének a legsötétebb bugyrait, aztán torokszorítóan gyönyörűen és energikusan kiordítja magából.

    Tracklist:

  1. Stay a While
  2. Low
  3. Medicate Me
  4. Loveless
  5. The Death of Us
  6. Hospital Beds
  7. C.O.L.D.
  8. Haunt You
  9. Awake
  10. All Alone

   Kedvencek: 1 ; 2; 3 ; 4 ; 6 ; 7; 8

  Mint korábban is említettem, a dalok kivétel nélkül depresszív témájúak, tehát ha az ember szöveg centrikus, kell egy hangulat az album elővételéhez. A Stay a While azon kevés tételek közé tartozik, ami nem zúzza le azonnal az arcunkat és még tiszta énekszó is hallható benne. Nagyon tetszett ez a lassú és melankolikus dallamvezetés, eléggé megkedveltem a dalt. A Low viszont már a keményebb hangvételű szerzemények brigádját erősíti. Rengeteg energia van benne, a versék pedig különösen jól szólnak. Kicsi szívem (egyik) csücske a Medicate Me szerintem tökéletesen van összerakva, nagyon fülbemászó és talán azok számára is viszonylag könnyebben befogadható, akik nem a műfaj szerelmesei. A klip pedig a szó szoros értelmében szédítő lett.

  A Loveless talán az egyik legsúlyosabb tétele az albumnak. Témáját tekintve a lelki vívódást és önmarcangolást boncolgatja egy olyan párkapcsolatban, ami az utolsókat rúgja.

 

   Nagyon megfogott a The Death Of Us-ban, hogy az első versében a screamelés alatt halkan ugyan, de kivehető volt a kísérő tiszta vokál is. Nagy szerelmem még a Hospital Beds, valami csodásan van összerakva zeneileg. Azt viszont nem tudom, hogy mi ez a pörgés-forgás mánia a srácoknál, de a zenéjükkel ellentétben ezeket a fajta klipeket már annyira nem díjazom.

    Számomra a C.O.L.D.  viszi a pálmát szöveg tekintetében. Talán a metaforák fogtak meg benne annyira, nem tudom, de mindenesetre nagyon tetszik. Félreértés ne essék, nem személyes okok miatt és nem is a depressziót emelem piedesztálra amolyan tumblisan, virágszirmokkal körbeszórva és rózsaszín sziruppal leöntve, de azt el kell ismernem, hogy nagyon szépen és kifejezően vannak szavakba öntve a gondolatok. Nagyon szeretem a Haunt You fokozatos felépítését, lassan és melodikusan indul, aztán a közepe felé keményen a húrok közé csapnak a srácok. És végre egy olyan videó, amibe nem szédültem bele:)

    Az Awake úgy egészében nem fogott meg, viszont a rövid, lélekbevájó suttogást a végén egy nagyon hatásos megoldásnak találom. Nem tudok mit kiemelni az All Alone - ból, így a vége felé már meglátásom szerint annyira nem tudtak újat hozni a srácok, és eléggé sablonra ment a zeneírás, de ennek ellenére nincs egy rossz szavam se erre a szerzeményre:)

   Értékelés: 5/5 - Összességében nagyon erős kezdésnek tartom a Worry-t és látok potenciált a srácokban a jövőre nézve. Kíváncsi vagyok élőben milyen lesz a kiállásuk.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2017. szeptember 16. 22:53 - Viikii~

In This Moment - Ritual (2017)

  

ritual.jpg

 

   Egy barátnőmnek köszönhetően találkoztam először az In This Moment zenéjével, aki kitartóan mutogatta addig és addig a zenekar dalait, amíg egyre rá nem bólintottam ( Roots ), hogy na ez igen :D  Már hónapok óta egy napi szinten előkerülő dal lett nálam, szóval úgy éreztem, ideje lesz végighallgatnom az albumot, amin rajta van és egyúttal blogolni is róla.

   A zenekar tagjai a lemez idején 

  •  Maria Brink - énekesnő
  •  Chris Howorth - szólgitár
  •  Randy Weitzel - ritmusgitár
  •  Travis Johnson - basszusgitár
  •  Kent Diimmel - dob      

  

   Az In This Moment egy Los Angeles-i formáció, amit 2005-ben alapított Maria Brink énekesnő és Chris Howorth gitáros. Melodikus metalcore gyökerekből fejlődött ki a mai hangzásviláguk, ami főként gótikus és industrial elemekből tevődik össze. A szóban forgó Ritual pedig 2017 júliusában látott napvilágot a csapat hatodik stúdiólemezeként. Az album témáját pedig főként Maria salemi utazása inspirálta, s a következőképpen nyilatkozott róla : ,,Igyekeztem rengeteg igazságot felfedezni magamban. Szerettem Salemet, el voltam ragadtatva, hogy milyen gyönyörűséges. A boszorkányégetések történelme elbűvölő. A lemez címe pedig a különböző vallásokra és spiritualitásokra utal szerte a világon. Ez az album kevésbé szexualizált, meg akartam mutatni az embereknek, de főként a nőknek egy más fajta erőt magamban, amihez nincs szükség a szexuális részre, tehát ez az anyag egyértelműen komolyabb hangvételű. "

 

  Tracklist:       (katt a címre)

  1. Salvation
  2. Oh Lord
  3. Black Wedding ( ft Rob Halford )
  4. In The Air Tonight
  5. Joan Of Arc
  6. River Of Fire
  7. Witching Hour
  8. Twin Flames
  9. Half God Half Devil
  10. No Me Importa
  11. Roots
  12. Lay Your Gun Down

  Kedvencek: 3 ; 4 ; 5 ; 11

    Nehéz erről a lemezről írni. Van egy igazán különleges atmoszférája, azonban számomra ennek ellenére is unalmas volt az anyag. A kijelölt dalokat végtelenül erősnek tartom, azok közül is különösen az utolsó hármat, a többi viszont nekem valamiért nem jött át. Egy percig sem mondom, hogy rossz dalok szerepelnének az albumon, mert erről szó sincsen, pusztán arról, hogy engem ezúttal nem sikerült elvarázsolni.

   Az sötét, borongós hangvételű Salvation dallamai nagyon el lettek találva, színvonalas kezdés. A bluesos beütésű Oh Lord  Brink kisasszony személyes kapcsolatát taglalja a vallásokkal, illetve hogy ő mit érzékel valójában Istennek. Kedves dalocska lett ez, de nem érzem olyan erősnek, hogy elvigye az album egyetlen klipes dalának járó címet...

 

 

    A Black Wedding egy ütős duett a Judas Priest frontembere, Rob Halford közreműködésével. Meglepően jól szól a két énekes hangja együtt. Az In The Air Tonight pedig egy Phil Collins feldolgozás, ami zeneileg és szövegileg is egyaránt közel került hozzám. Engem mind az ITM, mind az eredeti verzió ( itt meg lehet hallgatni azt is ) meggyőzött, bárkinek nyugodt szívvel ajánlom őket.

 

 

  A Joan Of Arc szerintem az egyik legerősebb dal az albumról, energikus és fülbemászó. Nem biztos forrásból mondom, de az alapján ahogy én elemezgettem a szöveget, esélyes hogy a boszorkányégetésről szól a szerzemény. Innentől kezdve pedig egyszerűen a 11-es trackig nem volt olyan dal, ami igazán maradandót alkotott volna bennem, pedig nagyon próbáltam szeretni ezeket a dalokat is. Kellemesek, elhallgatom őket, de abszolút háttérzene kategória, mert egyszerűen nem találok bennük olyasmit, amire felkaphatnám a fejem. Az egyedüli kivételt a No Me Importa képezi, de csak azért, mert az alábbi szövegrészlet

You say you’re the cure

But I smell your disease

I’ve figured you out

Like a rat in a cage

 

 

 

    engem a Pretty Reckless-féle Oh My God záró sorainak dallamára emlékeztet. És elérkeztünk a már sokat emlegetett Roots-hoz, ami számomra a top In This Moment dal. Súlyos, odavágós tétel, aminek a hangzásából elemi romlottság árad. Szerintem nagyon jól áll ez a stílus a csapatnak, sajnálom hogy elég kevéske dal szerepel a lemezen erről a vonalról.

 

 

   Értékelés: 3/5 - Azok a dalok amiket sikerült megszeretnem, biztos vagyok benne, hogy még sokáig fognak szólni a lejátszómon, a többi track ( sajnos a nagy többség ) viszont számomra felejthető. Ennek ellenére kíváncsi vagyok a csapat korábbi és későbbi munkásságára is, mert összességében ígéretesnek tűnnek.

 

Szólj hozzá!
2017. szeptember 06. 00:11 - Viikii~

The Unguided - Hell Frost ( 2011 )

hellfrost.jpg

 

  Ez most egy viszonylag rövidke ajánló lesz, ugyanis így hogy elkezdődött a gimi és már faktolós évben vagyok kicsit karcosabban tudok időt szánni a blogra, noha próbálkozik az ember. A The Unguided zenéjével már elég régóta jóban vagyok, még felsős koromban találtam rájuk egy Youtubes keresgélés során. Meg nem tudnám magyarázni hogyan és miért, de meglepően nyugtató hatást gyakorol rám a srácok zenéje, mikor apum vitt fel középiskolás felvételit írni kb. végig a Phoenix Down ordított a fülemben és elképesztően bechilleztem tőle:)

  

  A zenekar tagjai az album idején:

  •     Richard Sjunnesson - hars vokál
  •     Roland Johansson - tiszta vokál, szólógitár
  •     Roger Sjunnesson - ritmusgitár, billentyűk
  •     John Bengtsson - dob ( nem tekintették hivatalosan tagnak, mert csak az album megjelenése előtt kevéssel csatlakozott )

 

  A svéd The Unguided egy három ex-Sonic Syndicate tagból álló formáció, a mostani posztban pedig a debütáló Hell Frost albumukat hoztam el. Richard Sjunnenson alapította a bandát  Sonic-os kiválása után, ugyanis úgy érezte hogy előző zenekara eltávolodott attól a hangzásvilágtól, amit ő képviselni szeretett volna, illetve Roland Johansson távozása is megviselte. Sokáig azonban nem kellett nélkülöznie régi zenésztársát, hiszen Roland szolgáltatja a tiszta vokálbetéteket a The Unguided csapatában. Ahogy kezdetben a Sonic Syndicate, úgy ez a banda is a melodikus death metál műfajt képviseli. Amíg Richard konkrétan lehörgi a fejünket a nyakunkról, addig Roland tiszta vokáljai már szinte lágynak hatnak, ez a kettősség pedig szerintem egy minimálisan sem teremt disszonanciát. A dalszövegek egy összefüggő fantasy témát ( erről szerintem az albumborító is erőteljesen árulkodik ) ölelnek fel, ami nagyrészt Ann Rice Vámpírkrónikák c. sorozatából merít. Például a Betrayer Of The Code videoklippje pakkra a könyv jeleneteiből dolgozik.

 

  Tracklist:   

( katt a címre )

  1. Inherit The Earth
  2. Phoenix Dead
  3. Betrayer Of The Code
  4. My Own Death
  5. Serenade Of Guilt
  6. Collapse My Dream
  7. Green Eyed Demon
  8. Iceheart Fragment
  9. Pathfinder - ft. Peter Tagtgren
  10. Where The Frost Rose Withers
  11. The Miracle Of Mind (Spark) - Bonus track

  

  Kedvencek: 1 ; 2 ; 3 ; 5 ; 7 ; 9 ; 10

 

  Ez az album az első perctől az utolsóig konstans zúzás. Minden bevezetés és cicózás nélkül berobban az Inherit The Earth és a lemez végig tartja is ezt a tempót és keménységet. Nincsenek kósza, kedveskedő kis balladák, csak tömény tombolás. A Phoenix Down eredetileg egy Sonic Syndicate dal lett volna, de mivel nem kezdtek vele semmit Richardék vitték magukkal, és szerintem nagyon jól tették.

 

   A Betrayer Of The Code még a kedvencek közül is kedvenc, nálam totális függőséget okozott. Napok óta nem megy ki a fejemből a refrénje, imádom egyszerűen. A klip pedig mint korábban is említettem Ann Rice Vámpírkrónikáiból építkezik, de már most mivel sajnos a könyvet még nem olvastam, nem nagyon tudok kommentárt fűzni a snittekhez, szóval mindenki élvezze és értelmezze kedvére.

 

 

   Mivel a dalok úgy ahogy vannak egy sémára - megjegyzem egy nagyon jó sémára - építkeznek, nem fogok egyenkénti jellemzést írni, csak a személyes kis kivételezetteimről zengedezek. A Serenade Of Guilt szövege megragadta a démonomat és azóta sem ereszti, illetve zeneileg is nagyon rendben van, végtelenül fülbemászó darab.

If I was life, I would leave you

Never trust in me , 'cause I'll decieve you

Like a phantom, I will always haunt you

And you are running out of miracles

 

  A Green Eyed Monster a Nightmareland című EP egyik remekműve a Pathfinder kíséretében. Utóbbi szerzeményben egy vendégelőadót is köszönthetünk, Peter Tagtgren személyében, aki a Hypocrisy és a PAIN frontembere. A Where The Frost Rose Withers volt a No. 1 The Unguided dalom, neki köszönhető ez a szerelem és nagyon hálás is vagyok érte:) Akkor még csíra 13 éves füllel kis híján kiszaladtam a világból a hars vokálok hallatán, de az összkép még így is tetszett, szóval idővel hozzászoktam és megszerettem. Megtévesztően lágyan indul a nóta, de senki se hagyja magát átverni, nem lesz itt sem cirógatás. Végül pedig a bonus track címkével ellátott The Miracle Of Mind zárja a sort, ami nem feldolgozás, össz-vissz annyiban lóg ki a sorból, hogy Spark írta a szöveget és nem a bandatagok. Engem különösebben nem sikerült megnyernie magának, de kétség kívül nem rossz darab ez sem.

  Értékelés: 4,5/5 pont - Szeretem ezt az albumot, számomra nagyon bejövős a vonal amit a srácok visznek, illetve öröm hogy maradt valami a szeretett Sonicomból. Sírva-ríva de levonom azt a fél pontot, méghozzá azért, mert nagyon szép és jó, mikor egy csapatnak van egy bevált sablonja, de erről minden bőrt lehúzni nem szerencsés és egy idő után unalmassá válik. Nagyon szeretem ezeket a dalokat, de ettől a gyengéd egybemosódástól van bennem egy szemernyi keserűség.

 

  Szerk. megj.: Sajnos tudom, hogy nem ez volt életem ajánlója, majd igyekszem hozni az igényesebb színvonalat, de mindenképp szerettem volna még kidobni agy ajánlót, mielőtt elhúzok három napot osztálykirándulni. Legközelebb többel jelentkezek:)

 

 

Szólj hozzá!
2017. augusztus 31. 02:10 - Viikii~

Kamelot - Haven (2015)

haven.jpg

 

  Korábban is találkoztam már a Kamelot zenéjével, de ezidáig nem sikerült megfogniuk olyan szinten, hogy egy korongjukat is végigpörgessem. Tetszegettek, elvoltam velük, de leginkább a háttérmuzsika kategória voltak számomra. Aztán a napokban valahogy eszembe jutott, hogy egy daluk mégis volt anno, amire felkaptam a fejem és egy kisebb agymunka után sikerült is rájönnöm, hogy ez bizony az Insomnia volt. Már gőzöm se milyen kedélyállapotban meg hangulatban voltam aznap este, ugyanis nagyon régóta húzom ennek az ajánlónak a megírását, de mindenesetre tökéletesen betalált minden szempontból, úgyhogy el is kezdtem szépen végigvenni a többi dalt is a lemezről.

  A zenekar tagjai az album ideje alatt:

  • Thomas Youngblood - ritmusgitár, háttérvokál
  • Casey Grillo - dob
  • Tommy Karevik - vokál
  • Sean Tibbetts - basszusgitár
  • Oliver Palotai - billentyűk

 

  1991-ben alapította az amerikai formációt Thomas Youngblood és Richard Warner, noha napjainkban már csak Youngblood játszik a zenekarban. 2011-ig a norvég Roy Khan vokáljait hallhattuk, őt azonban betegeskedés miatt Tommy Karevik váltotta 2012-ben. Fő műfaji vonulatok tekintetében a power metál zenekarok brigádját erősítik, de kiérzik zenéjükből a szimfonikus metál befolyásoltság, trash elemekkel tarkítva. A Haven a banda tizenegyedik stúdiólemeze, nem kisebb metálistennők közreműködésével mint Charlotte Wessels (Delain) és Alissa White Gluz (Arch Enemy, ex-The Agonist). Az Under Grey Skies c. szerzeményben pedig Troy Donockley is szerepet kapott ( Nightwish ). A dalok bár nem függnek szorosan össze és nem egy történetet ölelnek fel mint az előző lemezük, de többé-kevésbé egy témakörben mozognak. Tommy így nyilatkozott a dalszövegek témájáról ; ,,Egy kicsit azt tükrözzük vissza a  dalszövegekkel, amit napjainkban csinálunk szerte a világon. Mindenki a telefonjába merül és a közösségi médián tölti az idejét beszélgetés helyett, illetve az ott látható tökéletességet, tökéletes életet hajszolja. Minden, amit posztolsz, azt mutatja milyen jó, milyen tökéletes vagy...minden. Tulajdonképpen semmi valóságot nem kapsz. Egy hamis képet kapsz a valóságról, ami nem létezik. Az emberek ettől csak rosszul érzik magukat, stresszelnek és hasonlók. Szóval ez az egyik része; a napjainkat átfogó stressz, de mindez átültetve egy kicsit futurisztikusabb köntösbe."

  Tracklist:

  1. Fallen Star
  2. Insomnia
  3. Citizen Zero
  4. Veil Of Elysium
  5. Under Grey Skies - ft. Charlotte Wessels & Troy Donockley
  6. My Therapy
  7. Ecclesia
  8. End Of Innocence
  9. Beautiful Apocalypse - ft. Charlotte Wessels
  10. Liar Liar ( Wasteland Monarchy ) - ft. Alissa White-Gluz
  11. Here's To The Fall
  12. Revolution - ft. Alissa White-Gluz
  13. Haven
  14. The Ties That Bind - Japanese Bonus Track

    Kedvenceim: 2 ; 3 ; 4 ; 5 ; 10

  ( Legjobb barátnőm adta az ötletet, hogy legyenek a blog felületéről is elérhetőek a dalok, én pedig jó ötletnek tartom, úgyhogy innentől kezdve a dalcímekre kattintva egyből hallható is lesz a kívánt zene. A 7-es és 13-as track pedig nem figyelmetlenségből nem visz sehova, sajnos ezeket a dalokat nem találtam meg YouTuben. Spotifyon viszont elérhetőek. )

   Ugyan avattam már több kedvencet is egy albumról, összességében mégis azt kell mondjam, hogy nagyon magával ragadó lemez lett ez a Haven, mind hangulatvilág, mind zenei felépítés tekintetében. Ez a korong eléggé meghozta a kedvem a srácok zenéjéhez, úgyhogy lehet hogy a későbbiekben kicsit jobban belemerülök a zenekar diszkográfiájába.

    A Fallen Star  szerintem nem a legemlékezetesebb tétel az albumon, de tökéletes felvezetése a többi tracknak. Egy erős nyitány mindenképpen. A szívem kicsi csücske Insomnia, pedig egy odavágós szerzemény, trash-szerű gitártémákkal és végtelenül fülbemászó refrénnel. A hozzá készült videoklip pedig egy futurisztikus világba kalauzol el bennünket, ,,ahol a polgárok jogai a nullával egyenlőek és csak a kivételezettek élhetnek bőségekben gazdag életet. A társadalom feletti ellenőrzés állandó, még egy légy a falon is lehet a Monarchia figyelő szeme."

 

  A Citizen Zero nekem mindig egy hajszát juttat az eszembe. Noha a dal nem erről szól, de látom magam előtt, ahogy az emberünk éjszaka menekül egy erdőben a ráeresztett vadászkutyák elől. Emellett imádom, ahogy konkrétan lüktet a szám, nagyon megszerettem. Szöveges videó készült a Veil Of Elysium-hoz, ami szintén a kedvencek sorát gyarapítja. Kemény, energikus és a refrént ha akarnám se tudnám kiűzni a fejemből.

 

 

   A sok keménykedés után pedig következzék egy lírai szerzemény is, az Under Grey Skies Charlotte Wessels és Troy Donockley közreműködésével. Kicsit tartottam attól, hogy ez a dal túl csicsa és szirup lesz az ízlésemnek, de hála égnek tévedtem. Mondjuk ebben nagy eséllyel szerepet játszik az is, hogy szöveg tekintetében a Teréz anya - korszakom indulója lehetne ez a nóta, így elfogult fülekkel hallgatom. De ha elvonatkoztatok a személyes dolgoktól, akkor is azt kell mondjam, hogy e mellett a dal mellett nem lehet csak úgy elmenni, mert elképesztő ereje van. Ahogy Tommy énekel benne, nos, a legapróbb kétely nélkül elhiszem neki, hogy igenis meghalna azért a valakiért:) A My Therapy pedig szintén a romantikus vonalat szövi tovább, csak zúzósabb formában.

 

 

  Az Ecclesia egy rövidke instrumentális darabja az albumnak, bennem túlzottan nem alkotott maradandót. Zeneileg az End Of Innocence sem, a dalszöveg viszont erőteljesen az Elfújta a szelet juttatja eszembe, s mivel a könyv végtelenül kis szívem csücske, nem tud nem eszembe jutni a dalról a műben kifejtett lélektan a polgárháború utáni boldogulásról és megélésről. A Beautiful Apocalypse a második, ballada az albumon, szintén Charlotte énekbetéteivel fűszerezve. Szerintem ez a szerzemény nem sikerült annyira áthatóra, mint az Under Grey Skies, noha kétségkívül egy remek dal ez is. A Liar Liar videoklipje ehte ott folytatódik, ahol az Insomniáé abbamaradt, nagyon igényes munka ez is, akár az előde. Alissa hangja pedig plusz pikantériát ad az alapból is zseniális dalnak.

 

 

   A Here's To The Fall az utolsó lírai alkotás a Havenen, számomra egy teljesen jelentéktelen momentuma az albumnak. Írás közben újra kellett hallgatnom, olyan szinten nem maradt meg belőle semmi, pedig jó párszor végigpörgettem a lemezt. Nem is értem miért nem egyből a Revolution következik a Liar Liar után, ugyanis szerintem ez a kiváló dal egyből a folytatása is lehetne az imént említettnek, de ez már csak az én személyes kis problémám. Egyébként egy nagyon erőteljes és kemény dal, szintén Alissa vendégéneklésével. Az albumzáró és egyben címadó Haven egy instrumentális szerzemény kórusbetétekkel a végén. Szerintem kifejezetten egy szimfonikus műalkotás a lemezen, valamint kellemes levezetés is.

Értékelés: 4/5 - Összességében egy fantasztikus zenei élmény volt számomra ez az album, köszönöm srácok! Egyetlen problémám, hogy néhány tracket csak a töltelékdal dobozba sikerült behelyeznem, ezért az egy pont levonás. Mindenesetre kíváncsian várom a 2018-ra ígért új lemezt.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2017. augusztus 19. 16:25 - Viikii~

Epica - The Quantum Enigma (2014)

quantumenigma.jpg

 

 Az Epica egyike azoknak a zenekaroknak, akikért a kezdetektől fogva ( a kezdeteket a rock és metál iránti szeretetemtől számítom ) a mai napig szakadatlanul odáig vagyok. 2002-ben alapította a zenekart Mark Jansen, az After Forever ex-gitárosa. Műfaji besorolás szerint szimfonikus metál bandának számítanak, de míg a korai években gótikus elemekkel tették színesebbé a hangzásukat, mostanra már a progresszív és death metál befolyásoltság is erősen fellelhető az Epica zenéjében. Jellegzetessége a zenekarnak, és valamilyen szinten műfaji sajátossága is, a tiszta női vokál és a hars férfi vokál jelenléte kórusbetétekkel kibővítve, illetve hogy a zenei alap egy szimfonikus nagyzenekar együttműködésével teljesül ki.

  A zenekar tagjai az album ideje alatt:

  • Simone Simons - női vokál
  • Mark Jansen - ritmusgitár, hars vokál
  • Isaac Delahaye - szólógitár, alkalmanként akusztikus gitár
  • Coen Janssen - szintetizátor, zongora
  • Rob van der Loo - basszusgitár
  • Arien van Weesenbeek - dob

 

 A The Quantum Enigma a holland szimfonikusok hatodik stúdiólemeze és a tagok bevallása szerint egy új korszak kezdete is a zenekar történetében. Sokkal modernebb, keményebb és minden téren kiforrottabb hangzásvilággal bír ez a lemez az elődeihez képest, valamint a kórusrészekre is nagyobb hangsúlyt fektettek, mint azelőtt. Az énekesnő, Simone Simons azt nyilatkozta egy interjúban, hogy az album koncepciója egy új kvantum fizikai felfedezésre épült, mely szerint, amíg figyelünk egy tárgyat, az felvesz egy adott formát, viszont amint elfordítjuk a tekintetünket, már új alakzatot öltenek a részecskék. A dalszövegek tehát nagyrészt azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy mi is az, ami valóság, és mi pusztán csak illúzió? Számomra ez a kvantum fizika dolog ilyen hiszem is nem is kategóriájú történet, mert hát na, vegyem akárhogy ez azért meredekecske, bár lehet csak én vagyok beszűkült hozzá...Mindenesetre nem csak ez a téma lelhető fel az albumon, szerintem egyébként egy elég változatos anyagot dobtak össze a srácok.

   Tracklist:

  1. Originem
  2. The Second Stone
  3. The Essence Of Silence
  4. Victims Of Contingency
  5. Sense Without Senity - The Impervious Code
  6. Unchain Utopia
  7. The Fifth Guardian - Interlude
  8. Chemical Insomnia
  9. Reverence - Living In The Heart
  10. Omen - The Ghoulish Malady
  11. Cancas Of Life
  12. Natural Corruption
  13. The Quantum Enigma - Kingdom Of Heaven Part II

 Bonus Tracks:

  1. In All Conscience
  2. Dreamscape
  3. Memento
  4. Banish Your Illusion
  5. Mirage Of Verity

 Kedvenceim: 2 ; 3 ; 4 ; 6 ; 8 , 10 ; 12 + az összes Bonus Track

  Valószínűleg már a kedvencelt dalok listája is kellően árulkodik arról, hogy ez egy nagyon Viki-szíve-csücske lemez. Tény, hogy dolgozik bennem egy adag Epica iránti elfogultság, de még ezzel együtt is kimagaslóan szeretem ezt az albumot, pedig azért egy nagyon színvonalas diszkográfiával büszkélkedő zenekarról beszélünk.

  Az Originem alaphangzását egy Epica barát írta még évekkel ezelőtt, hogy használják csak fel, ha jónak látják, amikor jónak látják. Természetesen azért a zenekar is kivette a részét a komponálásban, a zenei alap nagy része és a kórusok tőlük származnak. Mind hangzásvilág, mind szöveg tekintetében ez egy tökéletes intró az albumhoz, hangulatot teremet, a dalszöveg pedig bevezető az albumon szereplő témákba. A The Second Stone pedig egy tipikus koncerten tombolós dal, fülbemászó versékkel és olyan dob-betétekkel, amik garantáltan nem hagyják az embert egy helyben állni. A The Essence Of Silence volt a legelső albumszökevény, amivel találkozhattak a rajongók, mi több, szöveges videó is készült hozzá. Emellett ez az első dal, amit Arien komponált. Ahhoz képest, hogy első nekifutás, single lett belőle, szóval azt hiszem érdemes lenne folytatni az e fajta tevékenykedést. A művész úr állítása szerint mosogatás közben születtek meg a dallamok a fejében, úgyhogy kedves zenész úriemberek, tessék csak többet mosogatni:)

 

  A soron következő Victims Of Contingency az egyetlen szerzemény a lemezen, amihez klip is készült. A dalszöveg pedig az elme sötét oldalával foglalkozik, azaz hogy milyen kártékonnyá tesz egy embert az önzőség és az önnön hibák másokra kenése. Ritka gyors ütemmel dolgozik a dal ahhoz képest, amit Epicától megszokhattunk, valamint ez a legrövidebb darabja is az albumnak. 

 

 

  A Sense Without Senity ugyan az én szememben nem kimagasló darabja az albumnak, de az tagadhatatlan, hogy a versék headbangerlésre íródtak. A szöveg pedig, hogy Markot idézzem, arról szól, hogy ,,csak akkor láthatunk át az illúzión, mikor felismerjük, hogy semmi sem az, aminek látszik, mindössze az elménk próbál elhitetni velünk olyan dolgokat, amik nem igazak." A tagok szerint az Unchain Utopia egy átmenetet képez az Epica régebbi és a mostani hangzása között, amolyan kis vissza a gyökerekhez dal ici-picit felturbózva. Nagyon fülebemászó refrénje van a drágának, nem csoda hogy single lett.

 

 

  Átvezető instrumentális szerzemény a The Fifth Guardian, amihez képest a Chemical Insomnia keménysége éles kontrasztot képez. A szöveg pedig az inszomniáról, azaz a kóros álmatlanságról szól, egész pontosan arról az ördögi körről, mikor az ember már nem tud altatók nélkül aludni, nappal viszont fél(rém)álomban van, noha aludni mégsem tudna. Ez a dal iszonyat szemléletesen beszél a függőségek természetéről, nagyon szeretem a szövegét.

Addiction's growing faster, making you go insane
Ivory fangs are smiling, you'll have to break the habit
Imprisonment's appraoching, catching the savages

 Nem fogott meg igazán a Reverence, noha egy nagyon szépen és korrektül összerakott dal az is, ellenben az Omen már az elsők között kedvenc lett. Az album megjelenése táján volt várható az eredmény, hogy felvesznek-e az áhítozott középsuliba, ahova menni akartam( felvettek amúgy ), és az alapból csúnyán izgulós, ideggörcsös természetemet teljesen megfékezte ez a dal, mert annyira lekötött, hogy szartam minden másba bele. Na igen, számomra ez az Omen. Egyébként pedig arról szól, hogy a minket ért katasztrófákat mennyivel könnyebb úgy feldolgozni, hogy áll mellettünk valaki. Így a tracklist vége felé helyet kapott egy lassú, lírai szerzemény is, a Canvas Of Life. Gyönyörű dal, azoknak is bátran ajánlom, akik egyáltalán nem szeretik a metált. Ezzel szemben a Natural Corruption hozza az Epicáéktól megszokott keménységet, természetesen dallamos formában. Szöveg szempontjából is nagyon szeretem ezt a dalt, arról a sajnálatos tényről beszél, hogy esetenként a különböző jótékonysági adományszervezetek erkölcstelenek és a befolyt összegeket saját célokra fordítják. Az album záró trackje pedig a címadó The Quantum Enigma szerintem kicsit túl lett művészkedve. Nem tudom azt mondani rá, hogy rossz, de címadó dalnak nem találom elég ütősnek, noha ez csak az én bajom. Biztos, hogy rengeteg munka volt benne, lévén hogy egy majdnem tizenkét perces dalról beszélünk, ami azért nagyon változatosan lett összerakva. Egyébként, ahogy az a tracklistben is fel van tüntetve, ez egy korábbi daluk, a Kingdom Of Heaven folytatása, mind zeneileg, mind szövegileg vannak összefüggések a két dal között.

 A bónusz dalok elemzésébe nem mennék bele ilyen részletességgel, azt viszont meg kell jegyeznem, hogy ilyen színvonalas számokat bónusznak berakni és csak bizonyos országok lemezkiadására korlátozni vétek, ha rajtam múlna ezt büntetném. Vannak bőségesen olyan erősek ezek is, mint az albumra felkerült dalok, senkit ne riasszon el a bónusz besorolás!

 

  Értékelés: 5/5 - Imádom, imádom, imádom! Minden hangját imádom. Nincs több hozzáfűznivalóm. Ja de, megmagyarázom a csillag levonását. Egyszerű: a bónusz dalok csak bónusz dalok. Undorító húzás volt.  (igen, igen a netnek köszönhetően hozzájuk lehet férni, és én se veszem meg magukat az albumokat, de könyörgöm, maga a gondolat és az azt követő megmozdulás...)

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2017. augusztus 13. 16:01 - Viikii~

Jefferson Airplane - Volunteers (1969)

jefferson_airplane.jpg

 

 Legjobb barátnőmnek köszönhetem, hogy megismerkedtem a Jefferson Airplane zenéjével. Egyik pesti éjszakázásunk során mutatta meg az Eskimo Blue Day c. dalt és hát mi tagadás...első hallásra szerelem volt! De olyan szinten, hogy még a pár perce elhagyott maradék cigarettáimról is elfeledkeztem, pedig volt ott idegbaj meg világvége becsülettel.

A zenekar tagjai az album idején:

  • Grace Slick - vokál
  • Paul Kantener - vokál, ritmusgitár (alapító tag)
  • Marty Balin - vokál, ütőhangszer
  • Jorma Kaukonen - szólógitár
  • Jack Casady - basszusgitár
  • Spencer Dryden - dob

 

  A Jefferson Airplane név pedig egy drogos körökben használatos kifejezés,( nem narkós vagyok, csak tájékozott ) arra a jelenségre, mikor a joint már a szűrőig leégett, ezért félbetörnek egy gyufát, és azt szúrják a maradék joeba, ezzel repülőgép formát kölcsönözve a szűrőnek. Odáig viszont már nem terjed a műveltségem, hogy ez a jelenség mi célt szolgál. Ezen információ tudatában pedig gondolom az sem meglepő tényező, hogy a bandatagok előszeretettel éltek hallucigén szerek használatával, amit bizonyos dalszövegeiken keresztül meg is osztottak hallgatóságukkal (pl. White Rabbit). Ennek ellenére nem kell megijedni, hogy a zenekar munkássága és szövegírói készsége kimerül a narkotikumok piedesztálra emelésében, hiszen a szóban forgó Volunteers albumon inkább háborúellenes, anarchia-párti és természetbarát gondolataikat tárják elénk. Részben a dalok témája, részben a bennük fellelhető trágár szóhasználat miatt a banda konfliktusba keveredett a lemezkiadójával, amiből az album késleltetett kiadása következett.

 

Tracklist:

  1. We Can Be Together
  2. Good Sepherd
  3. The Farm
  4. Hey Fredrick
  5. Turn My Life Down
  6. Wooden Ships
  7. Eskimo Blue Day
  8. A Song For All Seasons
  9. Meadowlands
  10. Volunteers

 

Kedvencek: 1 ; 3 ; 5 ; 6 ; 7 ; 8

 

 Mivel általában a zúzós és pörgős műfajokat preferálom, szükségem volt egy chilles, gondolkodós hangulatra, hogy ez a lemez igazán be tudjon találni. Nagyon kellemes kis dalok ezek a maguk egyedi hangzásvilágával, amit country, blues, gospel és egyéb népzenei elemek fűszereznek. A We Can Be Together sorai a rendszer elleni lázadásra és az anarchia melletti összefogásra buzdítanak, és ugyan száztíz százalékosan nem tudok egyetérteni ezzel a világszemlélettel, a szöveget nagyon megszerettem.

We are obscene lawless hideous dangerous dirty violent and young
But we should be together
Come on all you people standing around
Our life's too fine to let it die and
We can be together

 

 Ez az egyetlen klip, amit ehhez az albumhoz találtam, úgy hogy a későbbiekben majd az általam legjobbnak vélt dalokat fogom belinkelni.

 

A Good Sepherd eredetileg egyházi ének volt, majd idővel több feldolgozás is készült belőle, többek között az, amit egy gyilkos készített börtönben töltött évei alatt az 1930-as években. A The Farm pedig egy olyan nóta, amitől egyszerűen be lehet állni, imádom. A Hey Friedrick vezető hosszúságú dal a maga kicsit több mint nyolc és fél percével. Szintén nagyon megkedveltem a Turn My Life Down-t, elég addiktív a kis sunyi. A Wooden Ships pedig szerintem az egyik legmeghatározóbb darabja az albumnak, egyrészt azért, mert zeneileg zseniálisan van összerakva, másrészt pedig szövegileg is hatalmasat üt. A bandatagok elképzelik, hogy a vietnámi háború túlélőiként facsónakokon menekülnek más partokra, egy új civilizáció alapításának reményében. Azonban akiknek nem sikerült megmenekülni a 'nukleáris holokauszt' elől és feljutni a csónakok fedélzetére, elpusztulnak a radioaktív sugárzástól, s ez a gondolat, illetve a tehetetlenség érzése tartja horrorban a menekülteket.

Horror grips us as we watch you die
All we can do is echo your anguished cries
Stare as all human feelings die
We are leaving you don't need us

 

Mivel ez a dal nem csak a vietnámi háborúról íródott, de az idő alatt is jelent meg, elég megosztó fogadtatása volt, hogy ilyen nyíltan és büszkén kiteregették a nézeteiket. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a dalt, legalább egy hallgatást szerintem mindenképpen megérdemel.

 

 Elérkeztünk a már korábban is említett Eskimo Blue Day-hez, amivel számomra elkezdődött ez az egész Jefferson Airplane történet. Ennyire gyönyörűen és szofisztikáltan az ember arcába vágni, hogy a természethez képest kis hangyafasznyi jelenség, de azért mégis nagyon elhiszi a csíra fejével...hát az már tehetség és művészet kérem szépen. Ezekkel az ominózus sorokkal sikerült barátnőmnek bebolondítani csöpp idegbeteg állapotomban, hogy adjak egy esélyt a dalnak:

Consider how small you are
Compared to your scream
The human dream
Doesn't mean shit to a tree

 

Nagyon is érdemes volt megadni azt az esélyt, hála, szeretet meg ilyenek asszonypajtás!

 

 

 Az A Song For All Seasons is egy nagyon jól sikerült darabja a lemeznek, a Meadowlands pedig egy átvezető, instrumentális szerzemény az albumzáró Volunteershez. Utóbbit sajnos annyira nem tudtam megszeretni, hiába ő a címadó nóta, viszont az A Song For All Seasons annál inkább megfogott.

Értékelés: 5/4

Nagyon tetszett ez az album, zeneileg és szövegileg is teljesen rendben van, de ezt már ugye kifangörcsöltem magamból. Az egy pont levonás azért történt, mert csak olyan albumnak adok maximális pontszámot, amit mindenkori kedvencnek tudok minősíteni. Ehhez a lemezhez nekem kell egy hangulat. Ennek ellenére viszont nagyon tisztelem a csapat munkásságát és biztos, hogy elő fogom még venni a zenéjüket.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2017. augusztus 08. 16:38 - Viikii~

Amaranthe - The Nexus (2013)

nexus.jpg

 

 Az Amaranthe rajongó énem 13-14 éves koromban élte igazán fénykorát, bevallom azóta nem gyakran veszem elő a zenéjüket. Na nem azért, mert rossznak találnám a popnak és a metálnak azt a különös elegyét, amit a zenekar képvisel, sokkal inkább azért, mert anno olyan szinte rongyosra hallgattam az albumaikat, hogy már újdonságra vágytam. Tegnap jött velem szembe ismét a Nexus c. daluk az egyik éjszaka-van-no-kedv-aludni-szörfözgessünk-youtuben hadjáratom során, úgy hogy kedvet kaptam újra lepörgetni a lemezt.

 A The Nexus egyébként a svéd csodabogarak második stúdióalbuma, 3 klip és szintén 3 Single látott napvilágot az albummal együtt. 2008-ban alakult a banda még Avalanche néven, de jogi okok miatt végül Amaranthera változtatták.

 Nagyon megosztó zenekarról van szó, elsősorban a műfaji besorolás kapcsán szoktak viták kialakulni. Ebbe a skatulyázási cicaharcba nem is mennék bele, mindenki eldönti magának, hogy minek szeretné őket tekintetni. Számomra az Amaranthe üde színfolt a zenei palettán a  behatárolhatatlan, egyedi stílusával:) A másik figyelemfelkeltő tényező az, hogy a formáció három vokalistát tud magáénak, a popos, lágy hangszínű Elize Rydot, a melodikus rockot képviselő Nils Molint( a Nexuson még Jake E. Lundberg ), a hars vokálbetéteket pedig Henrik Englund Wilhemssonnak köszönhetjük ( Nexuson Andreas Solveström ).

Tracklist:

  1. Afterlife
  2. Invincible
  3. The Nexus
  4. Theory Of Everything
  5. Stardust
  6. Burn With Me
  7. Mechanical Illusion
  8. Razorblade
  9. Future On Hold
  10. Electroheart
  11. Transhuman
  12. Infinity

Kedvenceim: 1 ; 3 ; 6 ; 7 ; 10

 Erős nosztalgikus érzés kerített hatalmába a lemez hallgatása közben. Ahogy felcsendültek az Afterlife ismerős hangjai, láttam magam előtt a képet, ahogy kicsi Viki esőben sétál haza még általános iskolából, Amaranthet hallgat és dagad a büszkeségtől, hogy a szabályzatot kőkeményen megszegve a telefonját és a fülhallgatóját is becsempészte a zord, egyházi iskola falai közé...és milyen égbekiáltóan rebellis cselekedetnek tűnt ez akkor.

 Az Invincible egyike a legsablonosabb Amaranthe daloknak, de akinek bejön a hangzás, nem hiszem, hogy kivetnivalója lesz ezzel. Nekem sincsen, kedvenc jelöltséghez azonban kevéske.

 A klipről jut eszembe, annyira tisztelem és becsülöm Elizet, hogy nem hódolt be azoknak a normáknak, amiket a női énekesektől általában megkövetel a zeneipar. Ruhában, valagriszálás és férfiakon lejtett öltánc nélkül is tökéletesen megállja a helyét, szerintem még szexisebb is így, mintha pornószínésznőt játszott volna a videoklipben! A The Nexus pedig teljesen érthető, hogy címadó dallá lett választva, nekem az egyik kedvencem a zenekartól. A hozzá készült disztópikus klip nem mondom, hogy a legegyedibb alkotás a világon, de kétség kívül egy jól sikerült darab.

A negyedik és ötödik tracket nem tartom igazán említésre méltónak, rendben vannak, mint az összes többi dal a lemezen, de nem túl extrásak, számomra legalábbis...ellenben a Burn With Me! Ez a lassabb és melankolikusabb szám szövegileg és zeneileg is nagyon-nagyon közel került hozzám. Nem tudom megmagyarázni, de szeretem, imádom, és ha rám jön a hangulat becsületesen megterrorizálom a replay gombot.

A Mechanical Illusion a zenei aláfestésével, az Electroheart pedig a bohóságával fogott meg. A többi is szívesen-hallgatom-dal, de könnyen elsiklok felettük sajna.

Értékelés: 5/4,5 - Az évek során egy kicsit kikopott számomra az Amaranthe zenéjének a varázsa, de ennek ellenére ez egy klasszul összerakott album. Nem váltja meg a világot, nem is zenei mérföldkő, de az én ízlésemnek kellemes és egyedi.

 

Szólj hozzá!
2017. augusztus 07. 16:37 - Viikii~

Sum 41 - 13 Voices (2016)

13_voices.jpg

 

A kanadai punk-rock banda a 2011-es Screaming Bloody Murder című albuma után 2016-ban, a zenekar fennállásának 20. évében érkezett új lemezzel. Az öt év kihagyásban közrejátszottak a frontember, Deryck Whibley alkohol okozta máj, valamint vese problémái, illetve tagcserék is történtek ez idő alatt. Ez az első albumuk Frank Zummoval a dobok mögött, és 2004 óta szintén az első, amiben az alapító gitáros, Dave Baksh játszik.

Tracklist:

01. A Murder Of Crows

02. Goddamn I'm Dead Again

03. Fake My Own Death

04. Breaking The Chain

05. There Will Be Blood

06. 13 Voices

07. War

08. God Save Us All ( Death To POP)

09. The Fall And The Rise

10. Twisted By Design

Személyes kedvencek: 01 ; 02 ; 03 ; 04 ; 06 ; 07 ; 08 ; 09

 Már az album legelső hírvivői, azaz a Fake My Own Death-War-God Save Us All aranyhármas is nagyon ígéretesek voltak, arra viszont nem számítottam, hogy ennyi idő és az utóbbi két nem túl erős lemez után egy ilyen erős anyaggal fognak visszatérni a srácok. Gyerekek, én le vagyok nyűgözve! Igyekszem nem túl ömlengősre fogni, de hát atyafasza, ritkán történik olyan, hogy Vikike első hangtól az utolsóig beleszerelmesedik egy albumba, szóval meglátjuk mennyire tudom visszafogni magamat.

 A nyitó A Murder Of Crows a bandától szokatlanabb hangulatú dal, de ez a hangzás és hangulatvilág rosszat semmiképp nem tett az alapból nagyon fülbemászó tracknek, sőt! A soron következő Goddamn I'm Dead Again egy zúzós, 'vissza-a-gyökerekhez' szám ütős refrénnel.

A Fake My Own Death volt a legelső megjelent daluk öt év után, illetve ez volt az album legelső hírnöke is. Egy klip is készült hozzá, amiben a bandatagok hol netes mémek elől menekülnek, hol pedig egy panel tetején zenélnek. Szerintem nagyon ott van a szeren, mint valami szenyózós kis trip, vagy nem is tudom.

 A Breaking The Chain felett már a nyitóhangoknak köszönhetően sem tudtam csak úgy átsiklani, plusz ezzel a refrénnel és energikussággal első hallás után a kedvenceim közé emelkedett. A soron következő There Will Be Blood bennem nem alkotott maradandót, de nem azért mert töltelék dal lenne, ( hogy őszinte legyek, nem is tudnék olyat mondani a lemezről) egyszerűen csak valahogy nem sikerült közel férkőznie hozzám, ellentétben a címadó trackkel. Ez a 13 Voices nagyon el lett találva véleményem szerint. A lágyabb hangzású War nagyon szívem csücske szerzemény, mind a dallamvilág, mind a szöveg miatt. Emlékeim szerint ő jött ki másodjára a lemezről.

 A lemezről harmadikként kijött klipes dal a God Save Us All Deryck kommentárjával kezdődik, azaz hogy milyen csodálatos is azt az egyedülálló érzést megosztani az emberekkel, ami kizárólag a rock zenét lengi körül, illetve hogy a pop semmi ilyesmit nem közvetít. Ezzel az elitista megnyilvánulással nem tudok száztíz százalékosan egyetérteni, hiába vagyok oda meg vissza a rock zenéért. Tény, a pop ipar mai divatcsillagai rohadtul a bányászbéka valaga alatt vannak a szememben( tisztelet a kivételnek ), de a személyeskedés elkerülése végett inkább nem mennék fejtegetésbe. Na de divatpop, kérem szépen ez egy réteg, nem ez definiálja az egész műfajt, és ha nem is a kedvenc zenei stílusom, mégis merésznek tartom azt a kijelentést, hogy nem közvetít érzéseket. Ettől a megszólalástól eltekintve semmi problémám sincsen a trackkel, a zene és a klip is több mint rendben van, utóbbiban ha nem csak flesselek még Szigetes momentumok is fellelhetőek a magyar ember örömére.

 

 Két track maradt hátra a lemezről, a The Fall And The Rise és a Twisted By Design. Előbbi a szövege miatt került hozzám közel, de a rap-szerű versékkel is kiemelkedik. Utóbbi az album vezető hosszúságú dala a maga öt és fél percével, emellett egy zseniálisan összerakott darabja és méltó lezárása a lemeznek.

 Mint ahogy az elején is áradoztam, szerintem kiváló darabja ez a lemez a srácok diszkográfiájának, valamint a kedvencem is.

Személyes értékelés: 5/5*

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
Music Madness